Kalandozás a mesék világában

2013. január 17-én iskolánk 30 tanulója vehetett részt azon a jutalom programon, amit a német nyelvi versenyeken, rendezvényeken eredményesen szereplő gyerekeknek szerveztünk.
Autóbusszal utaztunk Budapestre, ahol a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban a Goethe Intézet által szervezett „Märchenwelten” („Mesevilágok”) c. interaktív kiállítást tekintettük meg, melyet a Grimm testvérek mesegyűjteményének 200 évvel ezelőtti megjelenésére emlékezve állítottak össze. A program első részeként német nyelvű előadó tolmácsolásában ismert és kevésbé ismert meséket hallgattak a gyerekek, majd a mesékhez kapcsolódó játékos feladatokat oldottak meg. A programon kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat.

Beszámolót írta: Bátorfiné Bolla Éva

 

Beszámoló: Karácsonyi műsor

Mint minden évben, idén is meghittség és ünnepélyesség, hatotta át a vértessomlói általános iskola pénteki karácsonyi rendezvényét, ahol azért vidámságból sem volt hiány. A szülőket, nagyszülőket és vendégeket – köztük Hartdégen József polgármestert – magyar és német nyelven köszöntötték, majd a tantestület tagjaiból alakult kórus adott elő karácsonyi dalokból egy összeállítást.

Ezt követően már a diákok jeleneteinek, verseinek, dalos produkcióiknak tapsolhatott a közönség, de a hagyományos chriskindlik is megjelentek (a német nemzetiségű falvakban jellemző, hogy szenteste beöltözött lányok és fiúk járnak házról-házra, hogy németül, énekelve közöljék az örömhírt, miszerint ezen a napon született meg a megváltó, majd áldást mondva mennek tovább). Az énekkar mellett nem hiányoztak a karácsonyi versek a kisebbektől, s a zeneiskola hangszeres produkciói sem, és felléptek a várgesztesi tagintézmény kisdiákjai is.

A nézők között ott voltak az ausztriai Teutonia Diákegyesület képviselői, akik évek óta támogatják az intézményt, s most sem érkeztek üres kézzel, ajándékokkal kedveskedtek a fiataloknak.

A karácsonyi készülődés kedves epizódjaként pedig a gyerekek a saját maguk által készített díszekkel közösen ékesítették fel az iskola fenyőfáját, emlékezetessé téve a meghitt, közös karácsonyvárást.

Forrás: www.vertessomlo.hu

Januári programok

Januári programok:

Jan. 3.                           Első tanítási nap
Jan. 2. – 6.                   Sítábor
Jan. 9.                           15.30 – 16.30. Fogadóóra
Jan. 11.                         A félév utolsó tanítási napja
Jan. 18.                         Értesítés a félévi tanulmányi eredményekről
Jan. 19.                         Központi írásbeli felvételi vizsgák a 9. évfolyamra
Jan. 22.                         Megemlékezés a magyar kultúra napjáról
Jan. 21-25.                   Félévi szülői értekezletek

Novemberi programok

  • 07. szerda:            Fogadóóra  (15:30 – 16:30)

  • 07. szerda:           Német verseny Tatabánya, Széchenyi  István Általános Iskola

  • 10. szombat:       Őszi megyei vers- és prózamondóverseny Tata, Kőkúti Ált. Isk.

  • 13. kedd:              Táncház (14:00 – 15:00)

  • 14. szerda:           Nyílt nap (felső tagozat)

  • 15. csütörtök:     Nyílt nap (alsó tagozat)

  • 16. péntek:          Német verseny Tata, Eötvös Gimnázium

  • 16. péntek:          Pályaválasztási kiállítás  7 – 8. osztály

  • 26. hétfő:             Volkskunde- Tarján

  • 30. péntek:          Sportnap (10:00-12:25) alsósok,

    (10:00-13:10) felsősök

Őszi papírgyűjtés

Őszi papírgyűjtés

 

2012. október 11.

Alsó tagozat:

I. helyezett:        1. osztály     85kg/fő

II. helyezett:      3. osztály     63 kg/fő

III. helyezett:     4. osztály     60kg/fő

IV. helyezett:     2. osztály     27 kg/fő

Felső tagozat:

I. helyezett      6. osztály     100 kg/fő

II. helyezett:      5. osztály     63 kg/fő

III. helyezett:     8. osztály     49 kg/fő

IV. helyezett:     7. osztály     36 kg/fő


Októberi programok

Október

  • 01. hétfő: Megemlékezés a Zene Világnapjáról
  • 05. péntek 8:00: Az Aradi Vértanúk napja – ünnepélyes megemlékezés az iskola tornatermében
  • 06. szombat: Parasztköltészet napja alkalmából rendezett regionális szavalóverseny Bakonyszentkirályon
  • 11. csütörtök: Hulladékgyűjtés 11:00 – tól 13:00 -ig
  • 13. szombat: Idősek napja – ünnepi műsor az idősek tiszteletére az iskola tornatermében
  • 19. péntek: Megemlékezés október 23-ra: filmvetítéssel
  • 25. csütörtök: 15:00 –tól Megyei Német Népdaléneklési Fesztivál lesz, melyre minden kedves érdeklődőt, szeretettel várunk!
  • 27. szombat: tanítás nélküli munkanap
  • 29- től 31-ig: őszi szünet
  • őszi szünet utáni első tanítási nap: november 5. hétfő

Nyolcadikosok kísérték a kis elsősöket

A nyolcadikos tanulók kísérték be az elsősöket pénteken a vértessomlói iskola ünnepélyes tanévnyitójára, így megesett, hogy az idősebb testvér vezethette első útjára húgát, öccsét. A sportcsarnokban Hartdégenné Rieder Éva igazgató köszöntötte elsőként a kicsiket, szüleiket és rokonaikat, majd az új törvényi változásokról és módosításokról is szólt.

Míg tavaly 146, idén152 diák kezdi meg tanulmányait az intézményben, 22 apróság számára pedig első alkalommal szólalt meg a csengő. Őket Jakabné Bedernyák Edina terelgeti és segíti a kezdeti nehézségek, s az év során. A tanulók közül 105-en helyiek, 47-en pedig más településről járnak az alma materbe, amelynek tagintézménye a községi óvoda mellett a várgesztesi iskola és óvoda.

Az iskola épületében az eltelt hónapokban megtörtént az egészségügyi festés és a nagytakarítás, így tiszta, jól felszerelt termek fogadják a tanulókat. A tavalyi tanévben átadásra került az új tálalókonyha és az ebédlő, ahol közel százan veszik igénybe az étkezést. Hasonlóan nagy az érdeklődés a napközi iránt, ahová eddig 66-an jelentkeztek, de ez olyan nagy létszám, amit nem tud kezelni az iskola, lévén, hogy csak két csoportot tudnak indítani – tudtuk meg Hartdégenné Rieder Évától.

A tankönyvek rendben megérkeztek, 10-12 ezer forintba kerül egy-egy csomag osztálytól függően.

A közelmúltban Hartdégen Józsefné vezetésével a helyi óvodában is megkezdődött a nevelési év, ahol mintegy félszáz apróságot látnak el. Bár szűkösen férnek el a régi épületben, azért az iskolások volt ebédlőjének foglalkoztatóvá alakításával valamelyest javultak körülményeik.

forrás: www.vertessomlo.hu

Tanév eleji események

KEDVES SZÜLŐK ÉS TANULÓK!

A tankönyvek árusítása 2012. augusztus 30-án 15 – 18 óráig lesz.

Erről részletesen egy másik plakáton kapnak tájékoztatást.

A 2012/2013-as tanév tanévnyitó ünnepélyét

2012. augusztus 31-én (pénteken)
17 óra 30 perckor

tartjuk az iskola tornatermében.

Vértessomló, 2012. augusztus 13.

Hartdégenné Rieder Éva

iskolaigazgató

Búcsú az iskolától

 

Tizennyolc diák hallgatta meghatottan szombaton délelőtt a számukra utolsó alkalommal a megszólaló csengőt a vértessomlói iskolában, ahol Benya Zsuzsanna osztályfőnök vezetésével még egyszer körbejárták a jól ismert folyosókat és osztálytermeket, hogy végleg búcsút vegyenek az alma matertől.

A sportcsarnokban szülők, rokonok, hozzátartozók, ismerősök, barátok fogadták a meghatott fiatalokat, ahol a hetedikes Zink Patrícia búcsúztatta idősebb társait, majd a ballagók nevében Menoni Mercédesz köszönt el a nyolc éven keresztül biztonságos otthont adó intézménytől, a pedagógusoktól, tanulótársaktól.

Hartdégenné Rieder Éva igazgató a fiatalok jövőjéről szólva a kitartást, a szorgalmat és a szüntelen tudásvágyat emelte ki beszédében, hiszen a most végzett osztály valamennyi diákja középfokú oktatási intézményben folytatja tanulmányait.

S mielőtt a tizennyolc végzős még egy utolsó sétát tett volna az iskola épületében, az udvaron a levegőbe engedték azokat a léggömböket, melyek vágyaikat, kívánságaikat vitte a messzi ismeretlenbe.

Mint azt Hartdégenné Rieder Évától megtudtuk ismét sikeres évet zártak Vértessomlón. Elkészült az új melegítőkonyha és étkező, aminek nagyon örülnek valamennyien. Számtalan tanulmányi, sport és kulturális versenyen öregbítették a község hírét, de rendszeres és aktív szereplői voltak a település rendezvényeinek is. Az iskolának nincsenek létszámgondjai, hiszen szeptemberben 22 elsős kisdiák ül iskolapadba, s nem csak helyből, a környék településeiről is többen ide íratták gyermeküket, így a mostaninál tíz tanulóval többen kezdik a 2012/2013-as évet.

Az esemény képeit az önkormányzat honlapján ezen a linken keresztül tekintheti meg!